Hogyan készítsd el otthon a saját mosószered?

Vannak, akik azért készítenek saját mosószert, mert ezzel pénzt spórolhatnak meg, míg mások el akarják kerülni azokat a káros anyagokat, melyek a bolti mosószerekben megtalálhatóak. Bármi is az ok, egy házi mosószert három fő összetevőből már elő lehet állítani: szappanból, mosóporból, illetve porított bóraxból.

A legtöbb szupermarketben is ilyen mosószereket találunk- Sőt otthonunkban természetes anyagokból is, például olívaolajból készült szappannal is dolgozhatunk.

mosas-geppel

Amire szükségünk lesz

  1. fél természetes anyagokból készített szappan
  2. fél csésze őrölt bórax
  3. fél csésze természetes mosópor
  4. 1,5 l víz
  5. tartály fedéllel
  6. száraz mosószappan, ami szintén 
  7. A konyhai robotgépünkbe egy finom pengét tegyünk, majd helyezzük bele a fél szappant és indítsuk el. Addig reszeljük, amíg finom állagú lesz a reszelék.
  8. Öntsük a szappant egy literes edénybe és adjuk hozzá a bórax port, illetve fél csésze mosószódát vagy más természetes 
  9. Keverjük össze a hozzávalókat egy kanállal, majd öntsük a keveréket egy edénybe, amit jól lehet lezárni tetővel.
  10. Egy adag ruhához két evőkanálnyi mennyiséget használjuk. Tegyük a mosószert a gépbe és indítsuk el a szokásos programot.

Folyékony mosószer

A konyhai robotgépünkbe egy finom pengét tegyünk, majd helyezzük bele a fél szappant és indítsuk el. Addig reszeljük, amíg finom állagú lesz a reszelék.

  • Öntsük a szappant egy literes edénybe és adjunk hozzá egy liter vizet.
  • melegítsük fel a keveréket közepes lángon, majd kavargassuk addig, amíg a szappan fel nem olvad.
  • Adjunk a keverékhez fél csésze bóraxot és a mosószert is. Keverjük az elegyet és ha sűrűnek találjuk, akkor vízzel hígíthatjuk.
  • Várjunk 24 órát az első használat előtt, majd adagonként egy csészényit használjunk a keverékből.
Mosószer rendelése
Érdekességek

Herbow Mosódiós Labda -színes ruhákhoz (1db - 5 mosás)

Herbow Mosódiós Labda - színes ruhákhoz (1db - 5 mosás)

Mosódiós labda természetes mosódióval - érzékeny bőrűek is használhatják, alkalmas kisbabák ruháihoz is!

Ár: 490 Ft
Megnézem

Herbow Mosószóda 850g

Herbow Mosószóda 850g

Könnyen és gyorsan biológiai úton lebomló, környezetbarát öko tisztítószer.

Ár: 1585 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!